Egy kínai asztrológia elemzés margójára

2017.08.18 13:24
Egy kisgyerek képletét készítve, amiben nevelési tanácsot adok a szülőknek, eszembe jutott a saját gyerekkorom. 
 
Nagyon szerettem a fagyit és mindenre képes voltam, hogy kapjak akár csak 50 fillért is – ennyibe került akkoriban 1 gombóc fagyi -. Nagymamám le akart szoktatni a fagyi-mániámról és ezért minden nevelési technikát bevetett. Először azzal próbálkoztak, hogy csak kitűnő osztályzatért kapok fagyira pénzt. 5 éves koromtól taníttattak zongorázni azért, mert elég fülsértő hangon énekeltem, hátha javít a hallásomon. Annyit javított is, hogy észreveszem ha valami hamis, de énekelni sosem tudtam. Nagymamám első kísérlete az volt ebben az időben, hogy csak akkor vehetek fagyit, ha ötöst kapok zongoraórán. Sorba jöttek az ötösök, gyakoroltam otthon sokat, mert fagyit szerettem volna enni. 
 
A második kísérlet az volt, hogy dolgozzak meg a pénzért, amit fagyira akarok költeni. Hétvégén 5 évesen képes voltam elmosogatni és eltörölgetni – ellenőrizték és meg voltak a munkámmal elégedve – csak azért, hogy fagyit ehessek délután. 
A harmadik kísérlet az volt, hogy rengeteg fagyit kapok, hátha megcsömörlök tőle és soha többé nem kérek fagyit. Nem jött be, még ma is szeretem :-) . 
 
Később kisiskolás koromban, amikor tudtam, hogy nem fogok fagyira pénzt kapni, sutyiban visszavittem az üres üvegeket a boltba – de csak apránként, hogy ne tűnjön fel -, hogy legalább hétvégén megszerezhessem az áhított hideg csemegét. 
 
Akkoriban már nem tanultam jól. Köszönhető volt ez annak is, hogy időközben elköltöztünk a nagyszülőktől a fővárosba, kikerültem a megszokott környezetemből és az új iskolában nem fogadtak be az osztálytársaim. Próbáltam megfelelni nekik, de semmi sem jött be, maradt a magány. Azért voltak jó dolgok is, mert balettozni tanultam és ott, a közös érdeklődés összehozott egy osztálytársammal. Sajnos neki volt baráti köre az osztályba, így ez a barátkozás csak a balett órákra korlátozódott. Porrá zúzták az önbizalmamat, úgy éreztem semmire sem vagyok jó. Két jó dolog maradt nekem, a családom és a fagyi. A családom elfogadott olyannak, amilyen vagyok és nagyon szerettek, a fagyi meg a jutalom volt, hogy kibírom ezt az ellenséges közeget. 
Sosem tudtam konfrontálódni, mert mindig vesztesként kullogtam ki belőle és majd 1 óra múlva jutott eszembe, hogy mit kellett volna tennem, mondanom. Kerültem a veszekedéseket annyira, hogy amikor a nagyszüleim téli estéken kártyáztak és cukkolták egymást játék közben, mindig korán mentem aludni, mert szenvedtem attól, hogy nincs harmónia közöttük. Persze sosem vesztek össze, amit meglepve konstatáltam reggel, hogy minden rendben van közöttük. Én viszont a mai napig is útálom a kártyajátékokat, mert ezekhez a diszharmonikus estékhez kötődnek. 
 
Kisiskolás koromban – vidéken - az első és második osztályt szinte tiszta ötössel zártam, de azért becsúszott egy-egy négyes is. Harmadikos koromban, amikor Budapest egyik legerősebb általános iskolájában találtam magam, nem csak hogy nem fogadtak be az osztálytársak, hanem sorra vittem haza a rossz jegyeket. Verekedtem szünetekben, mert csúfoltak, így a beírások is szaporodtak az ellenőrzőmben. Nem mertem otthon megmondani, féltem, hogy kikapok. Sajnos a szülői értekezleteken minden kiderült és édesanyám egyet sem mulasztott el. Minden szülői értekezlet után kikaptam, bár hangsúlyozták, hogy nem is a rossz jegyek miatt, hanem amiért nem mondtam igazat, amikor megkérdezték, hogy mi volt az iskolában, feleltem-e. Ez így ment több mint egy éven keresztül. Szülői értekezlet napján igyekeztem korán ágyba bújni, hátha lesz annyi jó érzés a szüleimben, hogy nem keltenek fel és legalább 1 napot nyerek. De nem így történt. 
 
Édesanyám nagyon bölcs ember volt - kínai asztrológia nélkül ráérzett a megoldásra - és az egyik szülői utáni napon reggel leültetett, hogy beszélgessünk egy kicsit, mielőtt iskolába indulok. Elmondta még egyszer, hogy nem a jegyekért kapok ki, hanem azért mert füllentek a jegyeket illetően. Mi lenne, ha mostantól kezdve megmondanám az igazat. Az én válaszom az volt, hogy „akkor minden rossz jegyért kikapnék és nem csak 2 havonta egyszer”. Édesanyám ígéretet tett, hogy nem fogok kikapni a rossz jegyekért, ha megmondom és nem a szülőin derülnek ki a jegyeim és a beírások. Gondoltam magamban, hogy megpróbálhatjuk. Másnap „sikerült” egy 1-est begyűjtenem. Mosolyogva álltam édesanyám elé és úgy mondtam: „egyest kaptam, de azt ígérted, hogy nem kapok ki érte”. Édesanyám erre szomorúan azt mondta: „ha megígértem, akkor úgy is van. Nem kapsz ki érte, de tudd, hogy nagyon szomorúvá tettél ezzel az osztályzattal”. 
 
Soha többé nem titkoltam el semmit és nem füllentettem sem otthon, sem máshol. Nem volt mitől félni. 
 
A fenti történet szinte iskolapéldája a jin fa elemnek és mivel a hónap oszlopomban található, így az iskolával kapcsolatos. Azt tanácsoljuk ilyen esetekben a szülőknek, amit édesanyám tett, hogy el kell beszélgetni a gyerekkel, hogy nem történik tragédia, ha nem a legjobb tanuló, ha valami galibát csinált, attól még szeretjük őt és ezt a szeretetet nem fogja elveszíteni. A jin fában van egy jókora adag megfelelési kényszer és állandó félelem munkál benne, hogy mi történik ha nem felel meg a szülőknek, tanároknak, barátoknak ….stb. és attól is fél ha valamit nem jól csinál, hogy kiderül és akkor mi fog történni. Ezeknek a félelmeknek vehetjük elejét egy nagy tisztázó beszélgetéssel, és ha a család mellette áll a kis jin fának, akkor nem viszi el a baráti köre, nem fogja „nullának” érezni magát, megerősíthetjük az önbizalmát.   
Nem bírja az ellenséges környezetet, nem tud konfrontálódni, mert nem tud mit kezdeni a veszekedésekkel. Az ő élete a harmóniáról szól, a békéről, a nyugalomról. 
Aztán ott a „cél” követése. Nekem a fagyi volt, amiért kicsi gyerekként mindenre képes voltam. (Még ma is a kedvencem. )
 

Hírlevél Feliratkozás

Eseményregisztráció

Kérjük, add meg az alábbi információkat: